2010. november 28., vasárnap
2010. november 27., szombat
Adam Lambert Bécs ♥
ADAM LAMBERT BÉCS.
Csodálatos volt. Komolyan, erre nincs jobb szó, és még ez sem jó... Egyszerűen hihetetlen. Az a másfél óra, amíg ott voltunk a koncerten, életem legszebb és legboldogabb másfél órája volt... Elfelejtettem, hogy mennyire fájnak dolgok, egy pillanatig nem gondoltam másra, csak arra, hogy ott vagyok a hétszáz ember között, akik láthatják aznap este. És hogy mennyire tökéletes, csodálatos, hihetetlen, tehetséges, és... Tényleg nem tudom szavakba önteni, de azóta is csak erre tudok gondolni. Hazajöttünk, fokozottan rossz volt minden. Mert már-már elviseltem az egész szart, ami itt van, de egy egészen kicsi, teljesen gondtalan idő után ezek még jobban fájtak. És most olyat csináltam, amit már több, mint egy éve nem: kikapcsoltam az érzéseimet. Nagyon nehéz, de sokkal jobb... Nem fáj semmi, nem tud bántani senki. Próbálkoznak továbbra is, de nem veszem fel, nem fogom, nem tudom, nem akarom felvenni. Lehet, hogy így valami érzéketlen valaminek tűnök, de egy időre sokkal könnyebb... Könnyebb elfelejteni mindent.
Itt pedig a teljes beszámoló, a Mosaic TV-s cikk:
Vasárnap este megbeszéltük, hogy 7.30-ra lemegyünk reggelizni, utána pedig azonnal kimegyünk a WUK elé, hogy mindenképpen első sorban lehessünk, vagy legalább a meet & greet jegyesek mögött közvetlenül. Ehelyett csak délre értünk ki, mert kicsit elaludtunk, és sokáig készültünk, de a várt tömeg helyett csak két magyar, két cseh, és két osztrák lány állt ott. Mi kb. 10-en voltunk, utána még sokáig csak magyarok jöttek. Azadamlambertdaily.com oldal főszerkesztőivel mentünk, akik minden magyarnak készültek egy rózsaszín, HUNGLAMILY feliratú karszalaggal. Miközben vártunk, megláttuk Adam egyik gitárosát, Monte-t, aki eléggé elveszettnek tűnt. Utána mentünk közös képért, ő pedig megkérdezte, merre van a turnébuszuk, mert sehol nem találja. Elmondtuk neki, kapott karszalagot, csináltunk képet, utána pedig vártunk tovább. Olyan öt óra körül már nagyon sokan voltunk, kapunyitás hét órára volt írva. Hatkor engedték be a másik bejáraton a meet & greeteseket. Velünk volt egy srác, akinek ugyan nem volt ilyen jegye, de egy los angeles-i nő odament hozzá, hogy bemehet. Ő találkozott Adammel, csinált vele képet, kapott aláírást, sőt, a koncert után megkapta Isaac egyik dobverőjét, és Tommy pengetőjét. Minket valamivel hét után engedtek be, de akkor már tényleg nem kaptunk levegőt, olyan tömegben álltunk. Olyan 4-5. sorba sikerült beállnunk, hiszen a meet & greet jeggyel rendelkező emberek már elfoglalták az első sorokat. Adam nem kezdte el nyolckor a koncertet, előzenekar nem volt, csak zenék mentek, mint például a Sex on Fire, Paparazzi, Raise Your Glass, Hot n Cold, stb... A kivetítőn megjelent Adam képe, ami egy fél óra múlva lecserélődött egy másikra. Egyre nagyobb füst volt a színpadon, egyszer csak lekapcsolódtak a fények, a kivetítőn megjelent hogy ADAM LAMBERT GLAM NATION TOUR 2010, majd a zenekar és a táncosok jöttek a színpadra. Elindult a Voodoo, aztán megjelent a színpadon Ő... hihetetlen volt, hogy Adam Lambert ott áll maximum két méterre tőlünk, és ugyanolyan, mint a képeken, videókon, tévében...
Azt nem tudom elmondani, hogy milyen sorrendben jöttek a dalok, de elképesztő élmény volt. Adam eleinte a showman volt, a világsztár, majd megszólalt, a közönséghez, hozzánk beszélt, jöttek a lassabb, érzelmesebb dalok, mint például a Soaked, Aftermath,Whataya Want From Me, Sleepwalker, ahol annyira emberi volt, és közeli, lehetett látni minden érzést az arcán, és már nem a világsztárt láttuk, hanem csak egy férfit, aki énekel a színpadon. Nem azt mondom, hogy elfelejtettük, hogy ki áll előttünk, de nem olyan volt, mint aki elkezdte a show-t, kalapban, hosszú kabátban, a profi koreográfiával... Amikor megláttam a színpadon, valahogy megszűnt minden, mintha megállt volna a szívverésem is, a fülembe sikított mindenki, lehet én is, de nem emlékszem, csak arra, hogy elkezdtem könnyezni, ilyen csodálkozó örömkönnyek, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak... Három dal volt, ami annyira megérintett, hogy azokat végigsírtam: Sleepwalker, Soaked, Aftermath... Adam a Whataya Want From Me előtt elmondta, hogy ezt mindenki érezheti, mikor szerelmes, de nem tudja pontosan, mi a helyzet, vagy valami ilyesmit, azt már nem nagyon tudtam felfogni. Az If I Had You volt az utolsó (előtti) szám, amihez szintén volt hozzáfűznivalója: a pénz, a siker, semmi, ha nem vagyunk igazán boldogok.
Hatalmas volt, ahogy előadta a dalt, mindenki bulizott, énekelt, sikított, sírt, majd Adam és a zenekar lementek a színpadról. A szűnni nem akaró sikítás és kiabálás hatására visszajött még egy zárószámra, a 20st Century Boy-jal... Miután vége lett, alig tértem magamhoz, igazából még most sem hiszem el. Hátramentünk a turnébuszhoz, ahol sikerült képet csinálni Isaac-kel, a dobossal, Brooke-kal, aki az egyik táncos és koreográfus, és a sminkessel is. Nagyon édesek voltak, Isaac azt mondta: "Your scarf is cool, I love it.", Brooke pedig: "Your make-up is pretty.". Mikor Tommy jött, lehajtott fejjel beszállt először a rossz buszba, majd a testőrök átkísérték a másikba, utána pedig jött Adam, aki itt már teljesen hétköznapi volt: csizma, háromnegyedes fekete nadrág, kötött pulcsi, sapka, és napszemüveg. Mosolygott, integetett, és ezt mondta: Hiiiiiiii! Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ott voltunk, ilyen közel hozzájuk, és ennyire aranyosak, kedvesek, és csodálatosak. Olyan, mint egy álom!...
Csodálatos volt. Komolyan, erre nincs jobb szó, és még ez sem jó... Egyszerűen hihetetlen. Az a másfél óra, amíg ott voltunk a koncerten, életem legszebb és legboldogabb másfél órája volt... Elfelejtettem, hogy mennyire fájnak dolgok, egy pillanatig nem gondoltam másra, csak arra, hogy ott vagyok a hétszáz ember között, akik láthatják aznap este. És hogy mennyire tökéletes, csodálatos, hihetetlen, tehetséges, és... Tényleg nem tudom szavakba önteni, de azóta is csak erre tudok gondolni. Hazajöttünk, fokozottan rossz volt minden. Mert már-már elviseltem az egész szart, ami itt van, de egy egészen kicsi, teljesen gondtalan idő után ezek még jobban fájtak. És most olyat csináltam, amit már több, mint egy éve nem: kikapcsoltam az érzéseimet. Nagyon nehéz, de sokkal jobb... Nem fáj semmi, nem tud bántani senki. Próbálkoznak továbbra is, de nem veszem fel, nem fogom, nem tudom, nem akarom felvenni. Lehet, hogy így valami érzéketlen valaminek tűnök, de egy időre sokkal könnyebb... Könnyebb elfelejteni mindent.
Itt pedig a teljes beszámoló, a Mosaic TV-s cikk:
Vasárnap este megbeszéltük, hogy 7.30-ra lemegyünk reggelizni, utána pedig azonnal kimegyünk a WUK elé, hogy mindenképpen első sorban lehessünk, vagy legalább a meet & greet jegyesek mögött közvetlenül. Ehelyett csak délre értünk ki, mert kicsit elaludtunk, és sokáig készültünk, de a várt tömeg helyett csak két magyar, két cseh, és két osztrák lány állt ott. Mi kb. 10-en voltunk, utána még sokáig csak magyarok jöttek. Azadamlambertdaily.com oldal főszerkesztőivel mentünk, akik minden magyarnak készültek egy rózsaszín, HUNGLAMILY feliratú karszalaggal. Miközben vártunk, megláttuk Adam egyik gitárosát, Monte-t, aki eléggé elveszettnek tűnt. Utána mentünk közös képért, ő pedig megkérdezte, merre van a turnébuszuk, mert sehol nem találja. Elmondtuk neki, kapott karszalagot, csináltunk képet, utána pedig vártunk tovább. Olyan öt óra körül már nagyon sokan voltunk, kapunyitás hét órára volt írva. Hatkor engedték be a másik bejáraton a meet & greeteseket. Velünk volt egy srác, akinek ugyan nem volt ilyen jegye, de egy los angeles-i nő odament hozzá, hogy bemehet. Ő találkozott Adammel, csinált vele képet, kapott aláírást, sőt, a koncert után megkapta Isaac egyik dobverőjét, és Tommy pengetőjét. Minket valamivel hét után engedtek be, de akkor már tényleg nem kaptunk levegőt, olyan tömegben álltunk. Olyan 4-5. sorba sikerült beállnunk, hiszen a meet & greet jeggyel rendelkező emberek már elfoglalták az első sorokat. Adam nem kezdte el nyolckor a koncertet, előzenekar nem volt, csak zenék mentek, mint például a Sex on Fire, Paparazzi, Raise Your Glass, Hot n Cold, stb... A kivetítőn megjelent Adam képe, ami egy fél óra múlva lecserélődött egy másikra. Egyre nagyobb füst volt a színpadon, egyszer csak lekapcsolódtak a fények, a kivetítőn megjelent hogy ADAM LAMBERT GLAM NATION TOUR 2010, majd a zenekar és a táncosok jöttek a színpadra. Elindult a Voodoo, aztán megjelent a színpadon Ő... hihetetlen volt, hogy Adam Lambert ott áll maximum két méterre tőlünk, és ugyanolyan, mint a képeken, videókon, tévében...
Azt nem tudom elmondani, hogy milyen sorrendben jöttek a dalok, de elképesztő élmény volt. Adam eleinte a showman volt, a világsztár, majd megszólalt, a közönséghez, hozzánk beszélt, jöttek a lassabb, érzelmesebb dalok, mint például a Soaked, Aftermath,Whataya Want From Me, Sleepwalker, ahol annyira emberi volt, és közeli, lehetett látni minden érzést az arcán, és már nem a világsztárt láttuk, hanem csak egy férfit, aki énekel a színpadon. Nem azt mondom, hogy elfelejtettük, hogy ki áll előttünk, de nem olyan volt, mint aki elkezdte a show-t, kalapban, hosszú kabátban, a profi koreográfiával... Amikor megláttam a színpadon, valahogy megszűnt minden, mintha megállt volna a szívverésem is, a fülembe sikított mindenki, lehet én is, de nem emlékszem, csak arra, hogy elkezdtem könnyezni, ilyen csodálkozó örömkönnyek, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak... Három dal volt, ami annyira megérintett, hogy azokat végigsírtam: Sleepwalker, Soaked, Aftermath... Adam a Whataya Want From Me előtt elmondta, hogy ezt mindenki érezheti, mikor szerelmes, de nem tudja pontosan, mi a helyzet, vagy valami ilyesmit, azt már nem nagyon tudtam felfogni. Az If I Had You volt az utolsó (előtti) szám, amihez szintén volt hozzáfűznivalója: a pénz, a siker, semmi, ha nem vagyunk igazán boldogok.
Hatalmas volt, ahogy előadta a dalt, mindenki bulizott, énekelt, sikított, sírt, majd Adam és a zenekar lementek a színpadról. A szűnni nem akaró sikítás és kiabálás hatására visszajött még egy zárószámra, a 20st Century Boy-jal... Miután vége lett, alig tértem magamhoz, igazából még most sem hiszem el. Hátramentünk a turnébuszhoz, ahol sikerült képet csinálni Isaac-kel, a dobossal, Brooke-kal, aki az egyik táncos és koreográfus, és a sminkessel is. Nagyon édesek voltak, Isaac azt mondta: "Your scarf is cool, I love it.", Brooke pedig: "Your make-up is pretty.". Mikor Tommy jött, lehajtott fejjel beszállt először a rossz buszba, majd a testőrök átkísérték a másikba, utána pedig jött Adam, aki itt már teljesen hétköznapi volt: csizma, háromnegyedes fekete nadrág, kötött pulcsi, sapka, és napszemüveg. Mosolygott, integetett, és ezt mondta: Hiiiiiiii! Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ott voltunk, ilyen közel hozzájuk, és ennyire aranyosak, kedvesek, és csodálatosak. Olyan, mint egy álom!...
Azt állítani, hogy megszűntél szeretni azt, akit valaha jobban szerettél bárki másnál a világon, az hazugság lenne. De továbblép az ember. Nem igaz? Tovább kell lépni
(Zolitól).
2010. november 17., szerda
.
On the first page of our story
The future seemed so bright
Then this thing turned out so evil
I don't know why I'm still surprised
Even angels have their wicked schemes
And you take that to new extremes
But you'll always be my hero
Even though you've lost your mind
Just gonna stand there and watch me burn
But that's all right because I like the way it hurts
Just gonna stand there and hear me cry
But that's all right because I love the way you lie
I love the way you lie
Ohhh, I love the way you lie
Now there's gravel in our voices
Glass is shattered from the fight
In this tug of war, you'll always win
Even when I'm right
'Cause you feed me fables from your hand
With violent words and empty threats
And it's sick that all these battles
Are what keeps me satisfied
Just gonna stand there and watch me burn
But that's all right because I like the way it hurts
Just gonna stand there and hear me cry
But that's all right because I love the way you lie
I love the way you lie
Ohhh, I love the way you lie
So maybe I'm a masochist
I try to run but I don't wanna ever leave
Til the walls are goin' up
In smoke with all our memories
Just gonna stand there and watch me burn
But that's all right because I like the way it hurts
Just gonna stand there and hear me cry
But that's all right because I love the way you lie
I love the way you lie
Ohhh, I love the way you lie
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)