03:00

fogalmam sincs mi lesz ebből így hajnali háromkor...


azon gondolkoztam ma, hogy nem örülök annak, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit ennyire megbántottak, összetörtek... van egy barátom, akivel szakított a szerelme. pénteken még szerette, szombaton már nem. félelmetesen ismerős szituáció... írt nekem egy levelet, ami először kicsit meglepett, de rájöttem, hogy számítottam rá.


egyszer találkoztam vele, de az három napig tartott. én már akkor 2-3 hete voltam abban a helyzetben, amiben ő most van, és hallotta a sztorit. írt egy levelet: nem tanácsot, segítséget kért, nem is kérdezett, csak leírta, hogy mennyire felfoghatatlan, hogy ilyen létezik. az, hogy újra és újra próbálunk szeretni, de mindig elveszik minden remény. 


három napot töltöttünk együtt, nem beszéltünk sokat, utána sem. facebook lájk, komment, ennyi volt a kapcsolatunk, mégis barátnak érzem. nem olyannak, akiért felkelnék az éjszaka közepén, és hóviharban is átmennék hozzá, bármilyen messze is lakik, hanem olyannak, akihez beszélhetek, és meghallgat, és mond valamit.


szeretném, el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire, ha neki ez könnyebb lenne, mint nekem volt. nem örülök, hogy ez nemcsak velem történik meg, mert senkinek nem kívánom azt az érzést.

*

miért mondjuk valakinek, hogy szeretjük, ha az nem igaz? miért borulunk ki, ha nekünk van valakink, az exünk pedig mással randizik? miért jövünk össze valakivel, ha közben mást szeretünk? de komolyan, válaszoljon, aki ezt tudja.

Szeretném, ha Hermione Granger beállna elém, mögém, mellém, akárhova... rámszegezné a varázspálcáját... majd azt mondaná: Exmemoriam...

felébredtem. álom volt. ILYEN nem történhet meg velem... ennyire jó dolog.
és olyan tökéletes néhány óra sem létezhet.

Adam Lambert Bécs ♥

ADAM LAMBERT BÉCS.


Csodálatos volt. Komolyan, erre nincs jobb szó, és még ez sem jó... Egyszerűen hihetetlen. Az a másfél óra, amíg ott voltunk a koncerten, életem legszebb és legboldogabb másfél órája volt... Elfelejtettem, hogy mennyire fájnak dolgok, egy pillanatig nem gondoltam másra, csak arra, hogy ott vagyok a hétszáz ember között, akik láthatják aznap este. És hogy mennyire tökéletes, csodálatos, hihetetlen, tehetséges, és... Tényleg nem tudom szavakba önteni, de azóta is csak erre tudok gondolni. Hazajöttünk, fokozottan rossz volt minden. Mert már-már elviseltem az egész szart, ami itt van, de egy egészen kicsi, teljesen gondtalan idő után ezek még jobban fájtak. És most olyat csináltam, amit már több, mint egy éve nem: kikapcsoltam az érzéseimet. Nagyon nehéz, de sokkal jobb... Nem fáj semmi, nem tud bántani senki. Próbálkoznak továbbra is, de nem veszem fel, nem fogom, nem tudom, nem akarom felvenni. Lehet, hogy így valami érzéketlen valaminek tűnök, de egy időre sokkal könnyebb... Könnyebb elfelejteni mindent.


Itt pedig a teljes beszámoló, a Mosaic TV-s cikk:


Vasárnap este megbeszéltük, hogy 7.30-ra lemegyünk reggelizni, utána pedig azonnal kimegyünk a WUK elé, hogy mindenképpen első sorban lehessünk, vagy legalább a meet & greet jegyesek mögött közvetlenül. Ehelyett csak délre értünk ki, mert kicsit elaludtunk, és sokáig készültünk, de a várt tömeg helyett csak két magyar, két cseh, és két osztrák lány állt ott. Mi kb. 10-en voltunk, utána még sokáig csak magyarok jöttek. Azadamlambertdaily.com oldal főszerkesztőivel mentünk, akik minden magyarnak készültek egy rózsaszín, HUNGLAMILY feliratú karszalaggal. Miközben vártunk, megláttuk Adam egyik gitárosát, Monte-t, aki eléggé elveszettnek tűnt. Utána mentünk közös képért, ő pedig megkérdezte, merre van a turnébuszuk, mert sehol nem találja. Elmondtuk neki, kapott karszalagot, csináltunk képet, utána pedig vártunk tovább. Olyan öt óra körül már nagyon sokan voltunk, kapunyitás hét órára volt írva. Hatkor engedték be a másik bejáraton a meet & greeteseket. Velünk volt egy srác, akinek ugyan nem volt ilyen jegye, de egy los angeles-i nő odament hozzá, hogy bemehet. Ő találkozott Adammel, csinált vele képet, kapott aláírást, sőt, a koncert után megkapta Isaac egyik dobverőjét, és Tommy pengetőjét. Minket valamivel hét után engedtek be, de akkor már tényleg nem kaptunk levegőt, olyan tömegben álltunk. Olyan 4-5. sorba sikerült beállnunk, hiszen a meet & greet jeggyel rendelkező emberek már elfoglalták az első sorokat. Adam nem kezdte el nyolckor a koncertet, előzenekar nem volt, csak zenék mentek, mint például a Sex on Fire, Paparazzi, Raise Your Glass, Hot n Cold, stb... A kivetítőn megjelent Adam képe, ami egy fél óra múlva lecserélődött egy másikra. Egyre nagyobb füst volt a színpadon, egyszer csak lekapcsolódtak a fények, a kivetítőn megjelent hogy ADAM LAMBERT GLAM NATION TOUR 2010, majd a zenekar és a táncosok jöttek a színpadra. Elindult a Voodoo, aztán megjelent a színpadon Ő... hihetetlen volt, hogy Adam Lambert ott áll maximum két méterre tőlünk, és ugyanolyan, mint a képeken, videókon, tévében...
Azt nem tudom elmondani, hogy milyen sorrendben jöttek a dalok, de elképesztő élmény volt. Adam eleinte a showman volt, a világsztár, majd megszólalt, a közönséghez, hozzánk beszélt, jöttek a lassabb, érzelmesebb dalok, mint például a Soaked, Aftermath,Whataya Want From Me, Sleepwalker, ahol annyira emberi volt, és közeli, lehetett látni minden érzést az arcán, és már nem  a világsztárt láttuk, hanem csak egy férfit, aki énekel a színpadon. Nem azt mondom, hogy elfelejtettük, hogy ki áll előttünk, de nem olyan volt, mint aki elkezdte a show-t, kalapban, hosszú kabátban, a profi koreográfiával... Amikor megláttam a színpadon, valahogy megszűnt minden, mintha megállt volna a szívverésem is, a fülembe sikított mindenki, lehet én is, de nem emlékszem, csak arra, hogy elkezdtem könnyezni, ilyen csodálkozó örömkönnyek, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak... Három dal volt, ami annyira megérintett, hogy azokat végigsírtam: Sleepwalker, Soaked, Aftermath... Adam a Whataya Want From Me előtt elmondta, hogy ezt mindenki érezheti, mikor szerelmes, de nem tudja pontosan, mi a helyzet, vagy valami ilyesmit, azt már nem nagyon tudtam felfogni. Az If I Had You volt az utolsó (előtti) szám, amihez szintén volt hozzáfűznivalója: a pénz, a siker, semmi, ha nem vagyunk igazán boldogok.
Hatalmas volt, ahogy előadta a dalt, mindenki bulizott, énekelt, sikított, sírt, majd Adam és a zenekar lementek a színpadról. A szűnni nem akaró sikítás és kiabálás hatására visszajött még egy zárószámra, a 20st Century Boy-jal... Miután vége lett, alig tértem magamhoz, igazából még most sem hiszem el. Hátramentünk a turnébuszhoz, ahol sikerült képet csinálni Isaac-kel, a dobossal, Brooke-kal, aki az egyik táncos és koreográfus, és a sminkessel is. Nagyon édesek  voltak, Isaac azt mondta: "Your scarf is cool, I love it.", Brooke pedig: "Your make-up is pretty.". Mikor Tommy jött, lehajtott fejjel beszállt először a rossz buszba, majd a testőrök átkísérték a másikba, utána pedig jött Adam, aki itt már teljesen hétköznapi volt: csizma, háromnegyedes fekete nadrág, kötött pulcsi, sapka, és napszemüveg. Mosolygott, integetett, és ezt mondta: Hiiiiiiii!  Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ott voltunk, ilyen közel hozzájuk, és ennyire aranyosak, kedvesek, és csodálatosak. Olyan, mint egy álom!...

Azt állítani, hogy megszűntél szeretni azt, akit valaha jobban szerettél bárki másnál a világon, az hazugság lenne. De továbblép az ember. Nem igaz? Tovább kell lépni

(Zolitól).

m.y.

annyira szükségem lenne rá.

és annyira rossz, hogy ezt nem engedik.

 ♥

margitsziget. blaha lujza tér. tv. egy ágy. három ember. camp rock. próbák. koncertek. msn. zp. ?.

("a legnagyobb szerelmeket söpörjük az ágy alá.")

ezt most láttam.

same old, same old

Találkozni fogok Tomival valamelyik nap. Jó lesz látni, de már teljesen máshogy, mint legutoljára. :) Csak azt szeretném, ha újra olyan barátok lennénk, mint mielőtt elmentünk megnézni Robert Pattinsont a Bókay utcába. :D


Miközben ezt írom, beszélek egy volt osztálytársammal, Ervinnel MSN-en (kb. két éve nem beszéltem vele), aki egy húsz perce közölte, hogy szerinte nekem egy iPhone túl bonyolult. Nagyon durván megváltozott. :D

Last Night

Tegnap este ZP-be mentünk, mert Péterfy Bori, meg névnap. Dórival mentünk le, ott találkoztunk Julcsival és Danival (aki azt mondta, kizárt, hogy ott lesz), később pedig Hoolie-ékkal. Nagyon sokat ittunk, néhány kép ki is esett, most meg szembesülök velük. :D Elkezdődött a koncert, Hoolie küldött egy SMS-t Julcsi telefonjáról Szabinak címezve, de a Horváth Tomi számára. :DD Szabi megjelent a Vámpír című szám alatt, ami azért elég hatásos valakitől, aki Robert Pattinson dublőre, és ugyanolyan fogai vannak... :D


Egész  jó volt, rengeteg absinth, whiskey, sör, bolerós bor, kóla meg cappy mellett, tiszta víz lettem (köszi Hoolie <3), később átmentünk Romkertbe, utána Capellába Dórival és Szabival, aztán kiküldtek egy helyről, mert hogy ide csak melegek jöhetnek, ezért beültünk egy kocsmába, és utána felmentünk Szabihoz, hogy nézünk filmet, de az mindig megakadt. :D Dórinál aludtam. :)


Most meg sokkolnak, hogy igaz az a halvány kép... :) 


Capellába meg nagyon kéne vissza valaki, így romlik a színvonal. :D

Egy sztori, ami lassan egy éve kezdődött

Majdnem egy éve, 2009. augusztus végén anyuval, Lucával és Laurával lementünk egy hétre Zamárdiba. Anyu főnökének a nyaralójában voltunk. Teljesen normális, egyszerű, családi nyaralásnak indult...

Utolsó előtti nap anyával átmentünk ketten Balatonkenesére, Karcsihoz. Este jöttünk vissza, ahol Luca és Laura izgatottan készültek - elmesélték, hogy egy étteremben ettek, ahol egy nagyon helyes srác (mondjuk az arcát természetesen nem látták a napszemüvegtől), meghívta őket az esti buliba, ahol a családi zenekar fog fellépni all night long. Mondtam tökéletes, már több napja csak a Balaton parton vagy a vízben élek, legalább valami program. Leszartam, hogy nézek ki, mert gondoltam, semmi érdekes ember nem lesz ott.

Bementünk az étterembe, leültünk, ahol a zenekar már elkezdte. Amíg Lucáék teljesen elolvadva nézték az egyik énekes srácot, J-t, addig én Tomit néztem (neveket akkor még nem tudtam). Nagyon ismerős volt, elég jól nézett ki, és nem tudtam hova tenni. Szünet volt, Lucáék kint beszélgettek velük, mikor visszajöttek, anya visszament a nyaralóba. Később Tomi leült az asztalunkhoz, a közös téma azonnal megvolt: Twilight. Rengeteget beszélgettünk, elmesélte, hogy jelentkeztek egy tehetségkutatóba a testvérével, rájöttem, hogy egy másikból ismerős... Valahogy úgy voltam vele, úgysem látom többet, pedig úgy köszönt el: Veled még mindenképpen találkozni akarok.

Persze, persze.

Eltelt néhány hónap, és Tomi egyedül volt a TV képernyőn, tesó nélkül. Nem néztem a műsort, újságban láttam gyakran, a cikkek főleg az elképesztően hosszú kapcsolatáról szóltak (csak nekem elképesztő, mert én nem bírnám ki ennyi idősen ezt szerintem, de minden lehetséges of course). Szilveszterkor, késő délután beszéltünk először neten keresztül egymással a nyár óta. Januárban elmentem egy helyre, ahol fellépett.

Ezt nem kellett volna. Illetve, ezt még lehet. A következőt nem kellett volna. És tudom, hogy leírtam már, hogy nem ködösítek, nevekkel írom (eddig kint is volt minden, most cseréltem le), rájöttem, hogy nem utálom annyira Tomit, hogy ezzel a bejegyzéssel tönkretegyem a karrierjét, vagy akár a kapcsolatát. Tulajdonképpen arra várok, hogy felhívjon, és közölje, hogy legyünk megint barátok, mert ez mindkettőnknek szar. De valószínűleg, csak nekem. Ő "boldogan" él, sikeres, és április óta a sablonbeszélgetésen kívül nem igazán képes másra - természetesen ezt is csak Facebookon. Másfél hónapja azt mondta, megmagyarázza a csendet, mert olyan dolog történt vele, ami miatt kiborult. 

Csak most újra csend van, én meg egy idióta vagyok, mert néha hiányzik. Azt hiszem, a barátom volt. Egy azok közül, akiket tényleg igazán közel engedtem magamhoz...

Most pedig azt kívánom, hogy legyen megint 2009. augusztus 28 (vagy 27?) délután, és valamiért maradjak lent Balatonkenesén.