Most, ebben a pillanatban annyira fáradt vagyok, és annyira fájok, hogy már kínomban mindenen nevetek, írni nem tudok, ez is nehezen megy, kérdéseket félreértek, és letöltöttem egy Justin Bieber számot. Eenie Meenie. :D


MSN.


Viviii üzenete:
*bolond:D
*hu holnap mikor is talizol julcsival?:D
dana. üzenete:
*aha zpben:D
*jaaa
*negyed 7 asszem:D:D
(lényegtelen, hogy a blahán találkozunk...:D)


És. Holnap. ZP.  Jön. Moni is, aminek nagyon nagyon örülök, mert már hiányzik, meg alig beszéltünk mostanában, nem nagyon voltunk otthon este meg éjszaka, hogy tudjunk beszélni. :(


A török pasi, K1 (kéjdzsvánnak mondta) pedig írogat. De cuki. Csak török. Vagyis nem az a baj, hogy török, csak félek, hogy valami szervkereskedő, vagy ilyesmi. Nem válaszolok neki.
Annyira vicces, elég szarul néztem ki ma, tényleg, örülök, hogy semmi olyan ismerőssel nem találkoztam, erre megállít a Nyugatinál egy srác:
- Sziasztok, nem tudjátok merre van a Teréz krt. 48?
- Ki van írva az utcatáblára.
- Nagyon szép vagy, megkérdezhetem, mit csinálsz ma este?
- Nem.
De ma kb. mindenki megszólított, vagy utánam kiabált, vagy puszit küldött. Lehet ilyen állapotban fogok menni ezentúl mindenhova.


Várom a holnapot, komolyan... :)


És a mai nagy shopping dayből Julcsinak Finnországba lett egy póló és egy sál. Meg ruhapróba. "Ikszeses, pont a méretem." :DD Meg egy mozi. Meg KFC. Az Újrakezdőket néztük, egész jó volt, és az első tíz perc után még az is feltűnt, hogy nincsen szinkronizálva a film, és felirat is van. Legalább angolul tudok még... :D Szóval, én néztem Julcsinak a finn Cosmopolitant, csak a divat rovatig nem jutottunk el, mert megtaláltam neki a finn Cosmosutrát. Hasznos. :D Hátha találkozik álmai vikingjével. :)


AU.

Egy sztori, ami lassan egy éve kezdődött

Majdnem egy éve, 2009. augusztus végén anyuval, Lucával és Laurával lementünk egy hétre Zamárdiba. Anyu főnökének a nyaralójában voltunk. Teljesen normális, egyszerű, családi nyaralásnak indult...

Utolsó előtti nap anyával átmentünk ketten Balatonkenesére, Karcsihoz. Este jöttünk vissza, ahol Luca és Laura izgatottan készültek - elmesélték, hogy egy étteremben ettek, ahol egy nagyon helyes srác (mondjuk az arcát természetesen nem látták a napszemüvegtől), meghívta őket az esti buliba, ahol a családi zenekar fog fellépni all night long. Mondtam tökéletes, már több napja csak a Balaton parton vagy a vízben élek, legalább valami program. Leszartam, hogy nézek ki, mert gondoltam, semmi érdekes ember nem lesz ott.

Bementünk az étterembe, leültünk, ahol a zenekar már elkezdte. Amíg Lucáék teljesen elolvadva nézték az egyik énekes srácot, J-t, addig én Tomit néztem (neveket akkor még nem tudtam). Nagyon ismerős volt, elég jól nézett ki, és nem tudtam hova tenni. Szünet volt, Lucáék kint beszélgettek velük, mikor visszajöttek, anya visszament a nyaralóba. Később Tomi leült az asztalunkhoz, a közös téma azonnal megvolt: Twilight. Rengeteget beszélgettünk, elmesélte, hogy jelentkeztek egy tehetségkutatóba a testvérével, rájöttem, hogy egy másikból ismerős... Valahogy úgy voltam vele, úgysem látom többet, pedig úgy köszönt el: Veled még mindenképpen találkozni akarok.

Persze, persze.

Eltelt néhány hónap, és Tomi egyedül volt a TV képernyőn, tesó nélkül. Nem néztem a műsort, újságban láttam gyakran, a cikkek főleg az elképesztően hosszú kapcsolatáról szóltak (csak nekem elképesztő, mert én nem bírnám ki ennyi idősen ezt szerintem, de minden lehetséges of course). Szilveszterkor, késő délután beszéltünk először neten keresztül egymással a nyár óta. Januárban elmentem egy helyre, ahol fellépett.

Ezt nem kellett volna. Illetve, ezt még lehet. A következőt nem kellett volna. És tudom, hogy leírtam már, hogy nem ködösítek, nevekkel írom (eddig kint is volt minden, most cseréltem le), rájöttem, hogy nem utálom annyira Tomit, hogy ezzel a bejegyzéssel tönkretegyem a karrierjét, vagy akár a kapcsolatát. Tulajdonképpen arra várok, hogy felhívjon, és közölje, hogy legyünk megint barátok, mert ez mindkettőnknek szar. De valószínűleg, csak nekem. Ő "boldogan" él, sikeres, és április óta a sablonbeszélgetésen kívül nem igazán képes másra - természetesen ezt is csak Facebookon. Másfél hónapja azt mondta, megmagyarázza a csendet, mert olyan dolog történt vele, ami miatt kiborult. 

Csak most újra csend van, én meg egy idióta vagyok, mert néha hiányzik. Azt hiszem, a barátom volt. Egy azok közül, akiket tényleg igazán közel engedtem magamhoz...

Most pedig azt kívánom, hogy legyen megint 2009. augusztus 28 (vagy 27?) délután, és valamiért maradjak lent Balatonkenesén.