Majdnem egy éve, 2009. augusztus végén anyuval, Lucával és Laurával lementünk egy hétre Zamárdiba. Anyu főnökének a nyaralójában voltunk. Teljesen normális, egyszerű, családi nyaralásnak indult...
Utolsó előtti nap anyával átmentünk ketten Balatonkenesére, Karcsihoz. Este jöttünk vissza, ahol Luca és Laura izgatottan készültek - elmesélték, hogy egy étteremben ettek, ahol egy nagyon helyes srác (mondjuk az arcát természetesen nem látták a napszemüvegtől), meghívta őket az esti buliba, ahol a családi zenekar fog fellépni all night long. Mondtam tökéletes, már több napja csak a Balaton parton vagy a vízben élek, legalább valami program. Leszartam, hogy nézek ki, mert gondoltam, semmi érdekes ember nem lesz ott.
Bementünk az étterembe, leültünk, ahol a zenekar már elkezdte. Amíg Lucáék teljesen elolvadva nézték az egyik énekes srácot, J-t, addig én Tomit néztem (neveket akkor még nem tudtam). Nagyon ismerős volt, elég jól nézett ki, és nem tudtam hova tenni. Szünet volt, Lucáék kint beszélgettek velük, mikor visszajöttek, anya visszament a nyaralóba. Később Tomi leült az asztalunkhoz, a közös téma azonnal megvolt: Twilight. Rengeteget beszélgettünk, elmesélte, hogy jelentkeztek egy tehetségkutatóba a testvérével, rájöttem, hogy egy másikból ismerős... Valahogy úgy voltam vele, úgysem látom többet, pedig úgy köszönt el: Veled még mindenképpen találkozni akarok.
Persze, persze.
Eltelt néhány hónap, és Tomi egyedül volt a TV képernyőn, tesó nélkül. Nem néztem a műsort, újságban láttam gyakran, a cikkek főleg az elképesztően hosszú kapcsolatáról szóltak (csak nekem elképesztő, mert én nem bírnám ki ennyi idősen ezt szerintem, de minden lehetséges of course). Szilveszterkor, késő délután beszéltünk először neten keresztül egymással a nyár óta. Januárban elmentem egy helyre, ahol fellépett.
Ezt nem kellett volna. Illetve, ezt még lehet. A következőt nem kellett volna. És tudom, hogy leírtam már, hogy nem ködösítek, nevekkel írom (eddig kint is volt minden, most cseréltem le), rájöttem, hogy nem utálom annyira Tomit, hogy ezzel a bejegyzéssel tönkretegyem a karrierjét, vagy akár a kapcsolatát. Tulajdonképpen arra várok, hogy felhívjon, és közölje, hogy legyünk megint barátok, mert ez mindkettőnknek szar. De valószínűleg, csak nekem. Ő "boldogan" él, sikeres, és április óta a sablonbeszélgetésen kívül nem igazán képes másra - természetesen ezt is csak Facebookon. Másfél hónapja azt mondta, megmagyarázza a csendet, mert olyan dolog történt vele, ami miatt kiborult.
Csak most újra csend van, én meg egy idióta vagyok, mert néha hiányzik. Azt hiszem, a barátom volt. Egy azok közül, akiket tényleg igazán közel engedtem magamhoz...
Most pedig azt kívánom, hogy legyen megint 2009. augusztus 28 (vagy 27?) délután, és valamiért maradjak lent Balatonkenesén.