2011. március 14., hétfő
03:00
fogalmam sincs mi lesz ebből így hajnali háromkor...
azon gondolkoztam ma, hogy nem örülök annak, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit ennyire megbántottak, összetörtek... van egy barátom, akivel szakított a szerelme. pénteken még szerette, szombaton már nem. félelmetesen ismerős szituáció... írt nekem egy levelet, ami először kicsit meglepett, de rájöttem, hogy számítottam rá.
egyszer találkoztam vele, de az három napig tartott. én már akkor 2-3 hete voltam abban a helyzetben, amiben ő most van, és hallotta a sztorit. írt egy levelet: nem tanácsot, segítséget kért, nem is kérdezett, csak leírta, hogy mennyire felfoghatatlan, hogy ilyen létezik. az, hogy újra és újra próbálunk szeretni, de mindig elveszik minden remény.
három napot töltöttünk együtt, nem beszéltünk sokat, utána sem. facebook lájk, komment, ennyi volt a kapcsolatunk, mégis barátnak érzem. nem olyannak, akiért felkelnék az éjszaka közepén, és hóviharban is átmennék hozzá, bármilyen messze is lakik, hanem olyannak, akihez beszélhetek, és meghallgat, és mond valamit.
szeretném, el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire, ha neki ez könnyebb lenne, mint nekem volt. nem örülök, hogy ez nemcsak velem történik meg, mert senkinek nem kívánom azt az érzést.
miért mondjuk valakinek, hogy szeretjük, ha az nem igaz? miért borulunk ki, ha nekünk van valakink, az exünk pedig mással randizik? miért jövünk össze valakivel, ha közben mást szeretünk? de komolyan, válaszoljon, aki ezt tudja.
azon gondolkoztam ma, hogy nem örülök annak, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit ennyire megbántottak, összetörtek... van egy barátom, akivel szakított a szerelme. pénteken még szerette, szombaton már nem. félelmetesen ismerős szituáció... írt nekem egy levelet, ami először kicsit meglepett, de rájöttem, hogy számítottam rá.
egyszer találkoztam vele, de az három napig tartott. én már akkor 2-3 hete voltam abban a helyzetben, amiben ő most van, és hallotta a sztorit. írt egy levelet: nem tanácsot, segítséget kért, nem is kérdezett, csak leírta, hogy mennyire felfoghatatlan, hogy ilyen létezik. az, hogy újra és újra próbálunk szeretni, de mindig elveszik minden remény.
három napot töltöttünk együtt, nem beszéltünk sokat, utána sem. facebook lájk, komment, ennyi volt a kapcsolatunk, mégis barátnak érzem. nem olyannak, akiért felkelnék az éjszaka közepén, és hóviharban is átmennék hozzá, bármilyen messze is lakik, hanem olyannak, akihez beszélhetek, és meghallgat, és mond valamit.
szeretném, el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire, ha neki ez könnyebb lenne, mint nekem volt. nem örülök, hogy ez nemcsak velem történik meg, mert senkinek nem kívánom azt az érzést.
*
miért mondjuk valakinek, hogy szeretjük, ha az nem igaz? miért borulunk ki, ha nekünk van valakink, az exünk pedig mással randizik? miért jövünk össze valakivel, ha közben mást szeretünk? de komolyan, válaszoljon, aki ezt tudja.
2011. február 23., szerda
.?!
rá kellett jönnöm arra, hogy bennem a legtöbb ember, aki nem ismer, két dolgot lát: vagy azt, hogy a jó kislány, vagy valami beképzelt kurvát. őszintén... egyiket sem érzem igaznak. a jó kislány egy nagyon erős túlzás. a másik is. vannak dolgok, amikkel jellemzem önmagamat is, sok, de a beképzelt, vagy bármelyik szinonimája... nincs köztük. nem azt mondom, hogy nincs önbizalmam. néhány hónapja kicsit erősebb lett, mint volt, de nemrég az a kicsi is összeomlott, és egyfajta látszatot próbálok fenntartani. a kurvától pedig tényleg messze érzem magam, nagyon.
tény, hogy több oldalam van, amit mutatok, kb. 3-4 ember az, aki tényleg ismer engem igazából, de ebbe semmiképpen nem sorolok bele olyanokat, akik kiskorom óta az életem részei, mert még ők sem látnak mindent. ez az a 3-4 ember akikben mindig minden körülmények között rá merném bízni az életem, akik mindenkinél jobban ismernek, és akikért bármit megtennék. ja, nem, a bármit megtennék érte kategóriában egyetlen egy ember van. de a többiekért szinte bármit. és tudom, hogy rá (rájuk) is számíthatok bármikor, róla biztosan...
és a lényeg, ami miatt írtam ilyen bevezetőt: iszonyatosan megijedtem, hogy elveszítek valakit.
tény, hogy több oldalam van, amit mutatok, kb. 3-4 ember az, aki tényleg ismer engem igazából, de ebbe semmiképpen nem sorolok bele olyanokat, akik kiskorom óta az életem részei, mert még ők sem látnak mindent. ez az a 3-4 ember akikben mindig minden körülmények között rá merném bízni az életem, akik mindenkinél jobban ismernek, és akikért bármit megtennék. ja, nem, a bármit megtennék érte kategóriában egyetlen egy ember van. de a többiekért szinte bármit. és tudom, hogy rá (rájuk) is számíthatok bármikor, róla biztosan...
és a lényeg, ami miatt írtam ilyen bevezetőt: iszonyatosan megijedtem, hogy elveszítek valakit.
imádom ezt a dalt és a klipet. halálos. :D viszooont. rá kellett jönnöm, hogy most nincs olyan pasi, aki tényleg érdekelne, és ennek örülök. :)
gondoltam írok valamit, ha már moni eszembe juttatta hogy van blogom:D
2011. január 10., hétfő
2010. december 2., csütörtök
2010. november 28., vasárnap
2010. november 27., szombat
Adam Lambert Bécs ♥
ADAM LAMBERT BÉCS.
Csodálatos volt. Komolyan, erre nincs jobb szó, és még ez sem jó... Egyszerűen hihetetlen. Az a másfél óra, amíg ott voltunk a koncerten, életem legszebb és legboldogabb másfél órája volt... Elfelejtettem, hogy mennyire fájnak dolgok, egy pillanatig nem gondoltam másra, csak arra, hogy ott vagyok a hétszáz ember között, akik láthatják aznap este. És hogy mennyire tökéletes, csodálatos, hihetetlen, tehetséges, és... Tényleg nem tudom szavakba önteni, de azóta is csak erre tudok gondolni. Hazajöttünk, fokozottan rossz volt minden. Mert már-már elviseltem az egész szart, ami itt van, de egy egészen kicsi, teljesen gondtalan idő után ezek még jobban fájtak. És most olyat csináltam, amit már több, mint egy éve nem: kikapcsoltam az érzéseimet. Nagyon nehéz, de sokkal jobb... Nem fáj semmi, nem tud bántani senki. Próbálkoznak továbbra is, de nem veszem fel, nem fogom, nem tudom, nem akarom felvenni. Lehet, hogy így valami érzéketlen valaminek tűnök, de egy időre sokkal könnyebb... Könnyebb elfelejteni mindent.
Itt pedig a teljes beszámoló, a Mosaic TV-s cikk:
Vasárnap este megbeszéltük, hogy 7.30-ra lemegyünk reggelizni, utána pedig azonnal kimegyünk a WUK elé, hogy mindenképpen első sorban lehessünk, vagy legalább a meet & greet jegyesek mögött közvetlenül. Ehelyett csak délre értünk ki, mert kicsit elaludtunk, és sokáig készültünk, de a várt tömeg helyett csak két magyar, két cseh, és két osztrák lány állt ott. Mi kb. 10-en voltunk, utána még sokáig csak magyarok jöttek. Azadamlambertdaily.com oldal főszerkesztőivel mentünk, akik minden magyarnak készültek egy rózsaszín, HUNGLAMILY feliratú karszalaggal. Miközben vártunk, megláttuk Adam egyik gitárosát, Monte-t, aki eléggé elveszettnek tűnt. Utána mentünk közös képért, ő pedig megkérdezte, merre van a turnébuszuk, mert sehol nem találja. Elmondtuk neki, kapott karszalagot, csináltunk képet, utána pedig vártunk tovább. Olyan öt óra körül már nagyon sokan voltunk, kapunyitás hét órára volt írva. Hatkor engedték be a másik bejáraton a meet & greeteseket. Velünk volt egy srác, akinek ugyan nem volt ilyen jegye, de egy los angeles-i nő odament hozzá, hogy bemehet. Ő találkozott Adammel, csinált vele képet, kapott aláírást, sőt, a koncert után megkapta Isaac egyik dobverőjét, és Tommy pengetőjét. Minket valamivel hét után engedtek be, de akkor már tényleg nem kaptunk levegőt, olyan tömegben álltunk. Olyan 4-5. sorba sikerült beállnunk, hiszen a meet & greet jeggyel rendelkező emberek már elfoglalták az első sorokat. Adam nem kezdte el nyolckor a koncertet, előzenekar nem volt, csak zenék mentek, mint például a Sex on Fire, Paparazzi, Raise Your Glass, Hot n Cold, stb... A kivetítőn megjelent Adam képe, ami egy fél óra múlva lecserélődött egy másikra. Egyre nagyobb füst volt a színpadon, egyszer csak lekapcsolódtak a fények, a kivetítőn megjelent hogy ADAM LAMBERT GLAM NATION TOUR 2010, majd a zenekar és a táncosok jöttek a színpadra. Elindult a Voodoo, aztán megjelent a színpadon Ő... hihetetlen volt, hogy Adam Lambert ott áll maximum két méterre tőlünk, és ugyanolyan, mint a képeken, videókon, tévében...
Azt nem tudom elmondani, hogy milyen sorrendben jöttek a dalok, de elképesztő élmény volt. Adam eleinte a showman volt, a világsztár, majd megszólalt, a közönséghez, hozzánk beszélt, jöttek a lassabb, érzelmesebb dalok, mint például a Soaked, Aftermath,Whataya Want From Me, Sleepwalker, ahol annyira emberi volt, és közeli, lehetett látni minden érzést az arcán, és már nem a világsztárt láttuk, hanem csak egy férfit, aki énekel a színpadon. Nem azt mondom, hogy elfelejtettük, hogy ki áll előttünk, de nem olyan volt, mint aki elkezdte a show-t, kalapban, hosszú kabátban, a profi koreográfiával... Amikor megláttam a színpadon, valahogy megszűnt minden, mintha megállt volna a szívverésem is, a fülembe sikított mindenki, lehet én is, de nem emlékszem, csak arra, hogy elkezdtem könnyezni, ilyen csodálkozó örömkönnyek, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak... Három dal volt, ami annyira megérintett, hogy azokat végigsírtam: Sleepwalker, Soaked, Aftermath... Adam a Whataya Want From Me előtt elmondta, hogy ezt mindenki érezheti, mikor szerelmes, de nem tudja pontosan, mi a helyzet, vagy valami ilyesmit, azt már nem nagyon tudtam felfogni. Az If I Had You volt az utolsó (előtti) szám, amihez szintén volt hozzáfűznivalója: a pénz, a siker, semmi, ha nem vagyunk igazán boldogok.
Hatalmas volt, ahogy előadta a dalt, mindenki bulizott, énekelt, sikított, sírt, majd Adam és a zenekar lementek a színpadról. A szűnni nem akaró sikítás és kiabálás hatására visszajött még egy zárószámra, a 20st Century Boy-jal... Miután vége lett, alig tértem magamhoz, igazából még most sem hiszem el. Hátramentünk a turnébuszhoz, ahol sikerült képet csinálni Isaac-kel, a dobossal, Brooke-kal, aki az egyik táncos és koreográfus, és a sminkessel is. Nagyon édesek voltak, Isaac azt mondta: "Your scarf is cool, I love it.", Brooke pedig: "Your make-up is pretty.". Mikor Tommy jött, lehajtott fejjel beszállt először a rossz buszba, majd a testőrök átkísérték a másikba, utána pedig jött Adam, aki itt már teljesen hétköznapi volt: csizma, háromnegyedes fekete nadrág, kötött pulcsi, sapka, és napszemüveg. Mosolygott, integetett, és ezt mondta: Hiiiiiiii! Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ott voltunk, ilyen közel hozzájuk, és ennyire aranyosak, kedvesek, és csodálatosak. Olyan, mint egy álom!...
Csodálatos volt. Komolyan, erre nincs jobb szó, és még ez sem jó... Egyszerűen hihetetlen. Az a másfél óra, amíg ott voltunk a koncerten, életem legszebb és legboldogabb másfél órája volt... Elfelejtettem, hogy mennyire fájnak dolgok, egy pillanatig nem gondoltam másra, csak arra, hogy ott vagyok a hétszáz ember között, akik láthatják aznap este. És hogy mennyire tökéletes, csodálatos, hihetetlen, tehetséges, és... Tényleg nem tudom szavakba önteni, de azóta is csak erre tudok gondolni. Hazajöttünk, fokozottan rossz volt minden. Mert már-már elviseltem az egész szart, ami itt van, de egy egészen kicsi, teljesen gondtalan idő után ezek még jobban fájtak. És most olyat csináltam, amit már több, mint egy éve nem: kikapcsoltam az érzéseimet. Nagyon nehéz, de sokkal jobb... Nem fáj semmi, nem tud bántani senki. Próbálkoznak továbbra is, de nem veszem fel, nem fogom, nem tudom, nem akarom felvenni. Lehet, hogy így valami érzéketlen valaminek tűnök, de egy időre sokkal könnyebb... Könnyebb elfelejteni mindent.
Itt pedig a teljes beszámoló, a Mosaic TV-s cikk:
Vasárnap este megbeszéltük, hogy 7.30-ra lemegyünk reggelizni, utána pedig azonnal kimegyünk a WUK elé, hogy mindenképpen első sorban lehessünk, vagy legalább a meet & greet jegyesek mögött közvetlenül. Ehelyett csak délre értünk ki, mert kicsit elaludtunk, és sokáig készültünk, de a várt tömeg helyett csak két magyar, két cseh, és két osztrák lány állt ott. Mi kb. 10-en voltunk, utána még sokáig csak magyarok jöttek. Azadamlambertdaily.com oldal főszerkesztőivel mentünk, akik minden magyarnak készültek egy rózsaszín, HUNGLAMILY feliratú karszalaggal. Miközben vártunk, megláttuk Adam egyik gitárosát, Monte-t, aki eléggé elveszettnek tűnt. Utána mentünk közös képért, ő pedig megkérdezte, merre van a turnébuszuk, mert sehol nem találja. Elmondtuk neki, kapott karszalagot, csináltunk képet, utána pedig vártunk tovább. Olyan öt óra körül már nagyon sokan voltunk, kapunyitás hét órára volt írva. Hatkor engedték be a másik bejáraton a meet & greeteseket. Velünk volt egy srác, akinek ugyan nem volt ilyen jegye, de egy los angeles-i nő odament hozzá, hogy bemehet. Ő találkozott Adammel, csinált vele képet, kapott aláírást, sőt, a koncert után megkapta Isaac egyik dobverőjét, és Tommy pengetőjét. Minket valamivel hét után engedtek be, de akkor már tényleg nem kaptunk levegőt, olyan tömegben álltunk. Olyan 4-5. sorba sikerült beállnunk, hiszen a meet & greet jeggyel rendelkező emberek már elfoglalták az első sorokat. Adam nem kezdte el nyolckor a koncertet, előzenekar nem volt, csak zenék mentek, mint például a Sex on Fire, Paparazzi, Raise Your Glass, Hot n Cold, stb... A kivetítőn megjelent Adam képe, ami egy fél óra múlva lecserélődött egy másikra. Egyre nagyobb füst volt a színpadon, egyszer csak lekapcsolódtak a fények, a kivetítőn megjelent hogy ADAM LAMBERT GLAM NATION TOUR 2010, majd a zenekar és a táncosok jöttek a színpadra. Elindult a Voodoo, aztán megjelent a színpadon Ő... hihetetlen volt, hogy Adam Lambert ott áll maximum két méterre tőlünk, és ugyanolyan, mint a képeken, videókon, tévében...
Azt nem tudom elmondani, hogy milyen sorrendben jöttek a dalok, de elképesztő élmény volt. Adam eleinte a showman volt, a világsztár, majd megszólalt, a közönséghez, hozzánk beszélt, jöttek a lassabb, érzelmesebb dalok, mint például a Soaked, Aftermath,Whataya Want From Me, Sleepwalker, ahol annyira emberi volt, és közeli, lehetett látni minden érzést az arcán, és már nem a világsztárt láttuk, hanem csak egy férfit, aki énekel a színpadon. Nem azt mondom, hogy elfelejtettük, hogy ki áll előttünk, de nem olyan volt, mint aki elkezdte a show-t, kalapban, hosszú kabátban, a profi koreográfiával... Amikor megláttam a színpadon, valahogy megszűnt minden, mintha megállt volna a szívverésem is, a fülembe sikított mindenki, lehet én is, de nem emlékszem, csak arra, hogy elkezdtem könnyezni, ilyen csodálkozó örömkönnyek, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak... Három dal volt, ami annyira megérintett, hogy azokat végigsírtam: Sleepwalker, Soaked, Aftermath... Adam a Whataya Want From Me előtt elmondta, hogy ezt mindenki érezheti, mikor szerelmes, de nem tudja pontosan, mi a helyzet, vagy valami ilyesmit, azt már nem nagyon tudtam felfogni. Az If I Had You volt az utolsó (előtti) szám, amihez szintén volt hozzáfűznivalója: a pénz, a siker, semmi, ha nem vagyunk igazán boldogok.
Hatalmas volt, ahogy előadta a dalt, mindenki bulizott, énekelt, sikított, sírt, majd Adam és a zenekar lementek a színpadról. A szűnni nem akaró sikítás és kiabálás hatására visszajött még egy zárószámra, a 20st Century Boy-jal... Miután vége lett, alig tértem magamhoz, igazából még most sem hiszem el. Hátramentünk a turnébuszhoz, ahol sikerült képet csinálni Isaac-kel, a dobossal, Brooke-kal, aki az egyik táncos és koreográfus, és a sminkessel is. Nagyon édesek voltak, Isaac azt mondta: "Your scarf is cool, I love it.", Brooke pedig: "Your make-up is pretty.". Mikor Tommy jött, lehajtott fejjel beszállt először a rossz buszba, majd a testőrök átkísérték a másikba, utána pedig jött Adam, aki itt már teljesen hétköznapi volt: csizma, háromnegyedes fekete nadrág, kötött pulcsi, sapka, és napszemüveg. Mosolygott, integetett, és ezt mondta: Hiiiiiiii! Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ott voltunk, ilyen közel hozzájuk, és ennyire aranyosak, kedvesek, és csodálatosak. Olyan, mint egy álom!...
Azt állítani, hogy megszűntél szeretni azt, akit valaha jobban szerettél bárki másnál a világon, az hazugság lenne. De továbblép az ember. Nem igaz? Tovább kell lépni
(Zolitól).
2010. november 17., szerda
.
On the first page of our story
The future seemed so bright
Then this thing turned out so evil
I don't know why I'm still surprised
Even angels have their wicked schemes
And you take that to new extremes
But you'll always be my hero
Even though you've lost your mind
Just gonna stand there and watch me burn
But that's all right because I like the way it hurts
Just gonna stand there and hear me cry
But that's all right because I love the way you lie
I love the way you lie
Ohhh, I love the way you lie
Now there's gravel in our voices
Glass is shattered from the fight
In this tug of war, you'll always win
Even when I'm right
'Cause you feed me fables from your hand
With violent words and empty threats
And it's sick that all these battles
Are what keeps me satisfied
Just gonna stand there and watch me burn
But that's all right because I like the way it hurts
Just gonna stand there and hear me cry
But that's all right because I love the way you lie
I love the way you lie
Ohhh, I love the way you lie
So maybe I'm a masochist
I try to run but I don't wanna ever leave
Til the walls are goin' up
In smoke with all our memories
Just gonna stand there and watch me burn
But that's all right because I like the way it hurts
Just gonna stand there and hear me cry
But that's all right because I love the way you lie
I love the way you lie
Ohhh, I love the way you lie
2010. október 31., vasárnap
facebook said
Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét. Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tied. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen eltöltheted. És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár. A tegnap történelem...
2010. október 28., csütörtök
Csernus Imre said:
Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz....
2010. október 25., hétfő
m.y.
annyira szükségem lenne rá.
és annyira rossz, hogy ezt nem engedik.
♥
margitsziget. blaha lujza tér. tv. egy ágy. három ember. camp rock. próbák. koncertek. msn. zp. ?.
("a legnagyobb szerelmeket söpörjük az ágy alá.")
ezt most láttam.
2010. október 21., csütörtök
life is a bitch
Igazából már annyira nincs kedvem blogolni. Mert tényleg, minek? Mindig van valaki, vagy vannak valakik, akiknek elmesélem, mi van velem, milyen napom volt, mi történt, ha meg érdekel valakit, megkérdezi. Vagy Facebook. A Facebook statusokból össze lehet tenni egy blogbejegyzést. Írom ezt ma, mikor vagy 2-3 napja nem írtam ki semmit. Most így az az állapot van, hogy miért, miért, miért, meg mi van már, és miért ilyen minden? Tényleg nem tudom, viszont nagyon érdekes, mert aznap, mikor megismertem egy számomra iszonyatosan idegesítő embert, aki azóta is itt van az életemben, azóta rossz minden. Ez lassan egy hónapja, és tudom, hogy tök jóindulatú ember, meg nem akar rosszat, de vannak, akik egyszerűen csak idegesítenek. De lehet azért, mert szerencsétlennel pont azelőtt egy két órával találkoztam, mielőtt minden elromlott...
És ami a legrosszabb, hogy ahelyett, hogy három kattintással lezárnám az egészet, és kiszállnék mindenből, hogy nyugodtan elfelejtsek mindent, még mindig szeretném, és kell, minden ebből az egészből, mert akkor, mikor jó volt, akkor kb. a világ egyik legboldogabb emberének éreztem magamat...
És ami a legrosszabb, hogy ahelyett, hogy három kattintással lezárnám az egészet, és kiszállnék mindenből, hogy nyugodtan elfelejtsek mindent, még mindig szeretném, és kell, minden ebből az egészből, mert akkor, mikor jó volt, akkor kb. a világ egyik legboldogabb emberének éreztem magamat...
2010. szeptember 29., szerda
.
Annyira rossz ez a magyar popszakma, komolyan, egyre lejjebb és lejjebb süllyedünk, úgy érzem. A tehetségkutatók tele tehetségtelen emberekkel, igaz, ez a mostani X-Faktor és Megasztár jónak tűnik (a 11 éves kis csajt dobnám ki onnan, semmi különleges, Lüszikében legalább volt valami), de az előző Megasztár és a Csillag Születik színvonala nagyon nagyon lent van. Az év énekesnője a Cometen Barbee, eddig Lola volt, év énekese mindenhol SP, Brasch Bence Adam Lambert dalt énekel, pedig még a nevét sem tudja kimondani, Barbee háttértáncosa meg kiad egy dalt, ami abból áll, hogy nánánánánáháháháháháhá. És a NoThanx énekese szól be. Karcsi&Sonia klipjéről pedig nem írnék nagyon, mert nagyon szeretem mindkettőjüket, csak annyi, hogy túl tehetségesek ahhoz, hogy egy ilyenben részt vegyenek.
Jó, nem mindenki szar, én például így ebből a "viva-bravo-többezerrajongó" celebkörből iszonyatosan tehetségesnek tartom Puskás Petit, Tóth Gabit, vagy az Anti Fitness Club-bos srácokat, főleg Tomit, és ha már Tomi, akkor Horváth Tomi is tök jó. És Szabó Zsófi dalát, a Déja Vu-t is nagyon szeretem. Vannak jók, csak kevesen, vagy éppen túl kevés figyelmet kapnak, mert ma már alig-alig nézik azt, hogy ki mennyire tud énekelni, és mennyire tölti be a színpadot. Fontosabb, hogy legyen mögötte négy táncos, meg egy szar koreográfia, amiért mindenki odavan, menjen a feedback, mert az nem playback, vagy hogy táncosok nélkül, egy helyben a színpadon, barna hullámos hajjal, édes szerelmes számokat énekelve tök hamisan kiálljon valaki. És az, hogy mindenképpen el legyen mondva a "Zsírabuli" mondat, mert anélkül nem igazi a koncert. Vagy hogy három-négy játszani/énekelni nem tudó, szépfiúnak is alig-alig mondható srác kiálljon...
Ha meg az egyik celeb beszól a másiknak, vagyis "beszól", azzal hogy elmondja a véleményét a Facebookon, akkor mekkora szaaaar.
2010. szeptember 24., péntek
:'(
Annyira borzalmas, hogy a saját hülyeségeim miatt elveszíthetek (elveszítettem?) egy olyan embert... AZT az embert, aki talán a legfontosabb férfi az életemben. :( Most két napja azon gondolkozom, hogy tényleg, hogy lehettem ennyire nem normális, hülye, hisztis, buta....? Osztálykirándulás témája megvolt. Az amúgy nagyon jó volt, mondjuk folyamatosan ezen gondolkoztam, majd remélve, hogy ha iszok majd akkor nem gondolok rá, ittam, illetve ittunk, és csak még jobban ezen gondolkoztam, megosztva mindenkivel akivel beszéltem. Ezért is imádom az ilyen osztálykirándulásokat, mert beszélek olyan emberekkel is, akikkel már régen nem. Vagy egyáltalán nem.
De vissza: nem akarom, hogy így legyen. Most próbálok mindent megtenni azért, hogy ne, de ha tényleg ez lesz, szerintem teljesen ki fogok készülni, borulni, meg minden, és nagyon magamat fogom utálni érte, vagyis már most is azt csinálom.
Szeretlek Hoolie.
2010. szeptember 20., hétfő
2010. szeptember 8., szerda
Adam @ Bécs.
Adam Lambert Bécsben. Adam Lambert. Itt a szomszédban. Az az Adam Lambert. Ő. El sem tudom hinni. Mindenesetre jegy megrendelve, hála Jucinak. És megyünk. Együtt. Sokan. Még mindig remegek.
2010. szeptember 5., vasárnap
first week in our last year
Szerdán elkezdtük így a negyedik évünket a Kölcseyben, aminek részben nagyon örülök, amitől részben nagyon szomorú vagyok, és amitől részben nagyon félek. Ok, mindenki azt mondja, hogy az érettségi egy vizsgaidőszakhoz képest semmi, de nem igazán érdekel, meg tudom felfogni addig, míg nem érettségiztem, meg nem volt meg az első vizsgaidőszakom.
Amúgy minden tök jó, órarend úgy kicsit szar, főleg ezek a tesi-elrendezések. Angol faktunkat beszüntették, mert csak mi, a hűségesek maradtunk, és nem adtuk le (azért nem, mert elfelejtettük, és lementünk Balatonra, és aznap, mikor a határidő vége volt, ott voltunk). De maradok amellett, hogy emelt szintű angol érettségi (talán töri is), meg a választott a média.
Most pedig várom, hogy Hoolie ideérjen, gyalog jön az Oktogontól, de nemsokára itt van. :) Annyira durva, 3 hónapja még azt sem gondoltam volna, hogy valaha 2 mondatnál többet fogok VELE beszélni. :) Na, megyek is, tényleg mindjárt ideér. Jóéjt.:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)